• fejerhaz

Háztulajdonosok lettünk!

Az úgy kezdődött, hogy vettünk egy házat......Bárcsak ilyen egyszerű lett volna, mint ez a mondat!

Az egész kálváriát nem írom le, mert még most is rámjön a gyomorgörcs, amikor visszagondolok a hitelbírálati időszakra, de azért dióhéjban a történet:

Már régóta elvágyódtunk jelenlegi lakhelyünkből: kicsi is, közös udvar is, nem is saját. Persze imádjuk, mert mi alakítottuk ki, napfényes, és melegséges, és kemence is van benne, meg faragott gerenda- de vágytunk egy önálló saját zugra. Ráadásul két gyerekkel szűkösnek éreztük már a 42 m2+galériát, főként, hogy szerettünk volna bővülni. Sajnos a bankok nem szeretik a művészeket (mindketten azok vagyunk), és örökölni sem örököltünk, félretenni sem olyan egyszerű két gyerek mellett. Aztán nekem egyszercsak lett egy közalkalmazotti státuszom grafikusként és így már határozottan jobban szeretnek a bankok :) Emellett el is kezdtünk minden pénzt félretenni, amit csak tudtunk. Szemeztünk eladó miniatűr bontandó házakkal, telkekkel, és félkész házakkal, na meg használt házakkal is- szigorúan a környéken, mivel szeretünk itt lakni. (kis falu az agglomerációban, élő közöséggel, a környékben sok-sok barátunkkal, unokatesókkal) De sajnos sehogyan sem jött ki a matek, bárhogyan számoltunk... Amit realizáltunk: új ház építésébe nem tudunk belefogni, már a telek megvásárlásra sem jön ki a pénzünk. Ezután kezdődne a terveztetés, közművesítés, és az elszállt építési árakkal az építkezés... Ráadásul már régóta szerettük volna a családot bővíteni, de a házkérdés-hitel kérdés miatt halasztottuk.

Aztán megszületett egy határozott döntés: fontosabb nekünk ez a baba, mint hogy házunk legyen, a Jóisten pedig majd csak rendezi az utunkat. Amint ráálltunk erre a mesgyére, jött is a következő lehetőség, bejelentették a falusi CSOKot. Már a szomszéd település rajta volt az előzetes listán, így elkezdtünk nézelődni arra is, és találtunk egy álom házat! Sajnos, mikor - még gyorsan nagycsütörtökön- megnéztük a kivitelező barátunkkal, kiderült, hogy minden, amit beleláttunk, szertefoszlik, hiába az álom telek és a hangulatos utca: olyan nedves, olyan rosszul van megépítve, hogy semmennyire sem éri meg, ráadásul árban sem jövünk ki sehogy. Amint ott üldögéltünk szomorúan bambit szürcsölve egyik barátunkkal a település kiskocsmájának udvarán, eldöntve, hogy ez lehetetlen, kaptunk egy sms-t egy másik barátunktól: hallomásból tudja, hogy a mi falunkban van egy eladó ház, nézzük meg. Gyorsan arra kanyarodtunk hazafelé, és le is fotóztuk, íme:


De szuper lenne! Kinyomoztuk a tulaj számát, és felhívtuk- kiderült, hogy nem szeretné eladni, de azért beszélhetünk róla. Ő maga nem itt lakott, autókat szerelt az udvaron és közben újítgatta a fia számára. Négy hónapon át többször beszéltünk vele, látogattuk, nézegettük a házat, mert a ház még nem volt alkalmas az eladásra- egyezkedett a többi tulajdonossal, bíróságon is járt is az ügy- minket pedig sürgetett az idő, mert még húsvétkor kiderült: jön a baba!!! (tehát nagycsütörtökön már velünk volt, mikor először megnéztük a házat)

Miután ez az akadály elgördült, és a tulajt is meggyőztük, hogy eladja nekünk, és még az árról is megegyeztünk (sajnos fölfelé ment), elkezdődött egy három hónapos hitel kálvária. Nem részletezem az összes pontját, a lényeg, hogy mi is speciális esetek voltunk munkaviszony szempontból, plusz a várandósság miatt is, a ház is speciális eset volt, mivel bár jó állapotú, de a felújítás során hozzányúltak a fűtésrendszerhez, és egyebekhez is- így nem felelt meg a hitelezhetőség szabályainak, és emellett külön a falusi CSOK-os szabályoknak. Emellett annyira új volt minden a bankok számára is, hogy nagyjából tízszer függtünk egy hajszálon, és ezzel nem túlzok. (pl amikor a TB jogviszony igazolásomat két helyen sem adták ki, -habár én kötöttem az ebet a karóhoz hogy nézzék a jogszabályt- és teljesen feladtuk, elengedtük, de azért felküldtük a feljebbi szervekhez- azután egy hét múlva postán megérkezett, hogy mégis nekem volt igazam és jogosult vagyok; vagy mikor véletlenül újra felhívtam az értékbecslőt, és ő még egyszer ránézett a képekre, és adott egy-két javaslatot, hogy mivel haladjunk)- mindezen rohangálások már nagy pocakosan... A hitelügyintézőnk szerint minden hitelkérelem kockázatos, de a miénk extrém kockázatos volt.. Eddigre a foglalót már letettük, azt tehát "vásárra vittük"- és egy közel 3 hónapos harc és rohangálás, és egyeztetés után aláírtuk az adásvételit. További 4 hét múlva teljes értékű háztulajdonosok lettünk. Mivel erre egy évvel, sőt 7 hónappal azelőtt sem láttunk semmi, de tényleg semmi esélyt, én egyértelműen a Gondviselés kezét láttam benne.


A ház maga: mindjárt beszélnek a képek az eredeti állapotról.

Objektíven nézve:

- előnyök: jó méretű (900 nm), sík telek, rajta egy jó állapotú, jól megépített vegyes falazatú 80 m2 parasztház, folytatásában egy kis alacsony 30 m2melléképülettel. A tetejét felújították 10 éve- minden, amihez nyúltak, jól csinálták! Az ófaluban helyezkedik el, (ami nekünk pozitívum, nem szerettünk volna a falu szélén egy "lila akác közben" lakni), az iskola és óvoda az utcában van- csak sajnos át kell kelni a fő úton zebra nélkül.

Mi nagyon szeretjük a parasztházakat, így nekünk ez is előny. A padlók jó állapotúak, a falak nem nedvesek, a belmagasság is jó (290 cm). Az utcában több kisgyerekes család is lakik, pl a szomszédban egy hónappal később született a baba.


- hátrányok: Fekvése ÉNY, és mellette közel a szomszéd ház, így pont rossz a tájolása és a benapozottság. A telek nadrágszíj, és elég kopár, nem túl hangulatos egyenlőre (viszont állítólag nagyon jó a termőföld), illetve festői kilátás sem nyílik sehová. Sajnos a fő úthoz közel fekszik, így viszonylag hangos.


Mérlegeltük a lehetőségeinket, és úgy éreztük: mindenféle hibája ellenére, ez a ház a miénk, és kihozzuk belőle, amit lehet- mi nagyon boldogok vagyunk vele!


Ilyen állapotban vettük át:














A tervek a következő posztban...

78 views0 comments

Recent Posts

See All