top of page
  • fejerhaz

Ezek történtek áprilisban-májusban

Ugyan a nyílászárókról ígértem, hogy írok, de most előbb inkább összeszedem, hogy mikkel haladtunk a karantén alatt- Mindent Simon csinált, apukám és barátok segítségével- nagyon büszke vagyok rá, és egyúttal kicsit aggódok is, nehogy valami baj történjen a kezével...


- Megérkeztek a nyílászárók. Nagyon szépek lettek! Íme pár kép:









Díszlécesből csak a front ablakokra futotta, és természetesen azok lettek a legszebbek- szerintem.

Neki is álltam festeni: kívül zöld lesz, milesivel festem, a RAL 6004-hez nagyon közeli árnyalatot választottunk, belül pedig selyemfényű törtfehér fedőfestékkel kenem. Épített hozzá Simon nekem egy keret rendszert, és tíz nap alatt sikerült lefestenem az első ablakot :) (mondjuk nem állítom, hogy nem sűrű az élet, babával, karanténnal, otthon oktatással, három gyerekkel, főzéssel...) Egyszer majd csak meglesz!





- Már csak a front ablakok nyílásait kell elkészíteni, az összes többi készen áll- az oldalhatáros falra pedig épült egy üvegtégla ablak






Ennél az ablaknál kiderült, hogy előtte is ablak lehetett itt- kis gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy nem tartjuk meg a boltívet, mert nem jön ki a falsíkból, és furcsa lenne:




- Simon és apukám vaspillérrel megerősítették a teraszajtó és ablak közti viszonylag vékony falszakaszt



- A kivert fal helyén "tátongott" a mennyezet, Bandi barátunk, aki asztalos, befedte. Pedig a madarak is fészket vertek a födémben :)





Sajnos viszont a munkálatoktól berepedezett a mész a plafonon, így azt meg kell majd csinálnunk.


- Simon tárja föl a pincét, amit sajnos beomlasztott a tulajdonos. És sok szép vadvirágot is mentünk a kertből folyamatosan, mert muszáj lesz beszántani- nagyon rossz minőségű, használhatatlan lett a föld.



- Folytatódott a fal melletti árok kiásása a dréncsövekhez




- Vakolás előtt meg kellett tisztítani a kövek közötti fúgákat a régi vakolattól.


- A nagy nappali-étkező konyha vakolása zajlik. Simon speciális falszárító vakolatot kever saját receptúra alapján, grammra méri mérleggel a hozzávalókat (így sokkal olcsóbbra jött ki, mint a bekevert zsákos).

Nem egyszerű dolgozni vele, mert nem száradhat meg, mire fölkerül a következő réteg, nehogy ledobja a vakolatot. Szegény, esténként úgy jön haza, hogy mindene porzik, és a haja is összeáll a cementtől.








- Megérkeztek a csempéink a pataki tilestől- ez megy a konyhába :)



- Közben pedig felmerült egy újabb kérdés: annyira megtetszett a nappali rész egyben, hogy sajnálom lekeríteni a mosókonyha-gépészeti helyiséget- az merült föl, hogy a kazán-puffer-vízlágyító egység az elülső fürdőbe- a mosó- és szárítógép a hátsó wc-be kerülhetne.

Erről szeretnék egy szavazást is létrehozni- nem egyszerű eldönteni, hogy melyik kompromisszum a jobb megoldás. A hétvégén részletesen írok róla!


.... Összességében elmondhatom, hogy rettenetesen fáradtak vagyunk már most- pedig a java még hátra van....


47 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


Post: Blog2_Post
bottom of page