top of page
  • fejerhaz

Ezek történtek májusban-júniusban


A legutóbbi ez történt poszt óta eltelt másfél hónap .

Ezalatt:

  • elkészültek a villanyosok a villany dobozokkal, csövezéssel, új mérőóra kihelyezéssel stb. Szerintem a világ legjobb fej villanyos mesterét fogtuk ki, olyanokat mond, hogy dőlök a röhögéstől, és valóban nagyon rendes, ráadásul az utófinanszírozást is vállalta. Két helyiségben vakolás után vésték ki a dobozok helyét, amit utána javítózni kellett, a másik kettőben előre helyezték, és erre jött a vakolás (kaptunk speciális kupakokat, amiket rá kell tenni a dobozokra, amíg a vakolatot simítják.)









  • A víz-gáz szerelő letette a földbe és falba az összes csövet, kiállást, csatornát stb.

... azért durva, hogy egy kicsi házba mennyi "izémizé" szükséges...











  • Vakolás (falszárító vakolattal): Három helyiség van kivakolva (szülői háló-nappali-konyha, gyerekszoba), most készül az előszoba, és még a fürdőszoba van teljesen hátra- aztán jöhet a glettelés-festés. Ezzel a vakolással megszenvedett Simon, nagyon speciális a vakolat kikeverése is, ráadásul vastagon, sok rétegben kell kenni, rabitzháló stb. Úgyhogy javaslatomra, a festés-glettelés részt kiadjuk, így is rengeteg dolog vár még Simonra, pl kémény alap,, nyílászárók behelyezése, betonozás stb.






  • Jelentem három ablak festésével vagyok készen. Az ablakok belsejét sokkal nehezebb festeni, a sok zsanér pánt, tömítés miatt, így arra jutottunk, hogy a többi helyiség ablaka belülről csak lenolajjal lesz kezelve. Az időközben beköszöntött nyáriszünet (felszabadult nagyik,) és megrendelt ebédek segítik, hogy most már gyorsabban haladjak ezzel.

  • Lámpák, csempék, járólapok érkeznek folyamatosan, rendelgetek, most beltéri ajtókat nézek éppen.

  • Vannak fiókáink. előszeretettel fészkelnek a fecskék a házunkban. Amint látnak egy kiállást, drótot, rögtön elkezdenek építeni rá.




... mindeközben a kert egy sittkupa+égigérő vadvirág tenger. Szedtünk egy vödör meggyet a fáról, és mentjük a virágokat. De nem mind élte túl.



Nagyon sokminden van még hátra, és rendesen elfáradtunk. Valahogy azt érezzük, hogy megeszi az életünket a felújítás. Szóval már nagyon várjuk, hogy vége legyen!

35 views0 comments

Recent Posts

See All

Yorumlar


Post: Blog2_Post
bottom of page