top of page
  • fejerhaz

Tervek

Updated: Apr 2, 2020




Mikor még csak nézegettük a házat, rögtön elkezdtem a tervezgetést. Azt tudtuk, hogy alapos átalakítást szeretnénk. Falkivételek, áthelyezések, nyílászáró csere, gáz és vízvezeték csere, villanyvezetékek cseréje.



Első körben a homlokzat okozta a fejtörést. Amiben biztosak voltunk, hogy az eredeti hagyományos parasztház jelleget szeretnénk visszahozni. Így az egy nagy középső "tüzép" ablak helyett, két kisebb fog helyet kapni.

Gondban voltunk azzal, hogy a háznak csapott teteje van, nincsen oromzata, és így sokkal kevesebb lehetőség van egy szép homlokzat kialakítására. Elutaztunk kettesben Hollókőre inspirálódni.




Az itt jellemző oromkontyos tetőt és mellé az itt jellemző tornácot viszonylag egyszerűen ki tudnánk vitelezni a jelenlegi tetőből- és nekem palóc a nagymamám, tehát még indok is volna- azután elvetettük, hogy tájidegen volna ez a mi környékünkön egy sváb településen.


Ezután találtam a kicsiház blogban egy szintén sváb parasztházat, melynek ugyanilyen csapott a teje, nagyon szépen felújítva a homlokzat is, íme az inspiráló fotók:


Ez alapján meg is született a mi tervünk is:


Tehát két zöld színű ablak kerül be, alatta és a homlok tetején is stukkóval, a házfal fehér lesz, az alap pedig szürke. A nyílászárókról esik majd még szó külön is, azzal nagyon sokat sakkoztunk. Színárnyalatban a RAL 6004-re esett a választásunk.

Az alprajz, helyiségek elhelyezése is nagy fejtörést okozott.

Íme a kiindulási állapot:



Az nyilvánvaló volt, hogy szeretnénk egy nagy közös teret, jelenleg is így élünk, és manapság ez a jellemző mindenhol, nem véletlenül. Elkezdődött a sakkozás, hogy hogyan tudjuk megőrizni a parasztház jelleget, nem megerőszakolni az épületet, ugyanakkor a mi életformánkhoz alakítani- mert nyilván mi teljesen máshogyan élünk, mint elődeink- sokkal több időt töltünk a házban, ezért fontosabbak a méretek, terek, fények stb.

A nyílászárókkal ugyanígy egy vékony mesgyén jár az ember: hogyan legyen eléggé fényes a ház, úgy, hogy megbírják az arányok a nyílászárók méretét- az osztások idézzék a parasztházak ablakait, ugyanakkor szűrődjön is be fény. (ráadásul a mai három rétegű ablakok esetén sokkal monstrumabb a váz, így nem is lehet ugyanolyan osztásokat kiadni)

Amit az elején eldöntöttünk: a középső rész lesz a közös tér, egy falbontással hozzácsaptuk a mellette lévő bejáratos kiskonyha- kamra sejtet- így egy élhető, 30 m2 rész jön létre. Ezen kívül kijjebb hoztuk az előszobából nyíló fürdőszoba falát, ameddig csak lehet,- így sem lesz nagy, de az öt fős családnak klausztrofóbiás lett volna a 3 m2 fürdőszoba.


Kezdetben szemeztünk a nyitott födémes megoldással a közösségi nappali-konyha térrészbe- részben a fényviszonyok javítására, részben a térérzet növelésére. Most is ilyen házban élünk, és nagyon szeretjük.

Találtam egy biatorbágyi házfelújítást a vizitkártya blogon, ahol szintén egy sváb parasztházat oldottak meg így. Íme az inspiráló fotók:



Jártunk egy régi gimnáziumi évfolyamtársnőméknél is Gyermelyen, akik szintén így oldották meg a közös teret a parasztházukban- de végül elvetettük több okból is: Az egyik, hogy az egyébként jó belmagasságú, jó állapotú födémet megbontani nagyon sok pénz és munka lett volna, és fölöslegesnek éreztük, illetve egy építész ismerősünk lebeszélt róla, hogy a pára lecsapódik a kürtőben, és penészedni fog- a beáramló fényt sok ablakkal próbáljuk meg pótolni, illetve a túloldalról eresztünk be fényt: Üvegtégla fal elé színes osztott üveges ablakos takarást teszünk- így a hőszigetelés is meg lesz oldva: az ablak tökéletesen megoldja a hőszigetelő funkciót, az üvegtégla pedig megakadályozza az átláthatóságot. Ha még így is kevésnek bizonyul a fény, akkor ott a lehetőség a fénycsatornára a későbbiekben, de én úgy gondolom, hogy elég lesz.

A többi helység terve is sokat és sokszor alakult. Az ember minden vágyát megpróbálja belegyúrni a 80 m2-be, és ez valljuk be, lehetetlen: kanapé, odaülős reggelizőpult, hatalmas étkezőasztal, épített kemence sut, mosókonyha, két fürdőszoba, dolgozó helység, - aztán szépen engedtük el ezeket, ahogy realizálódott, hogy a 80 m2 az bizony nem 120 m2...

Már az elejétől fogva két szakaszban gondolkoztunk. Már a 80 m2 ház kipofozásával mínuszba fogunk menni anyagilag- de úgy alakítjuk, hogy a későbbi bővítés lehetősége megmaradjon, tehát ezt is pontosan tudnunk kell előre.

Íme sorban az összes fázisa a terveknek, legvégül pedig amihez most tartjuk magunkat, és ami mentén halad a felújítás. (A fal kivétele az összes tervben benne van, azt szinte rögtön meg is csinálták a fiúk)

Először ilyeneket dobtam fel (felülre bedobtam a kiindulási állapotot is, hogy lehessen látni, mihez kell hozzányúlni):



Egész sokáig gondoltuk ezt a felosztást. Túl erősen ragaszkodtam a mosókonyhához, és a kamrához is, meg hogy legyen egy külön filmnézős-dolgozós rész. (Később a melléképületeket fogjuk lebontani, és a folytatásba egy szülői hálószobát illetve egy kívülről megközelíthető műhelyt, tetőtérben zenestúdióval építeni.)

Aztán rájöttük: nagyon kicsik lesznek így a hálószobák. Így a bővítésig (ami valószínűleg még jópár év) lemondunk a dolgozószobáról. Elöl egy olyan nagy gyerekszobát alakítunk ki, ami bármikor leválasztható két külön szobának. A konyha-étkező helységből leválasztunk egy mini gépészeti helyiséget, itt lesz a mosógép és a szárítógép is. Hátul a szülői háló, benne azért egy íróasztallal.

A melléképületeket kialakítjuk ideiglenes zeneszobának és műhelynek, és egy apró wc-t leválasztunk belőle, ami a szülői hálóból nyílik. A fürdőszoba fala kijjebb jött, a gépészeti rész falait is lebontottuk, mert más arányban építjük föl. Lemondtam a kanapéról és az odaülős konyhaszigetről- remélem így egy jól használható, viszonylag szellős házikó lesz belőle. Íme a terv:


Betsezek gyorsan egy képet az oldalfalról is, az ilyen most-ilyen lesz kategóriában- de a nyílászáróknak fogok szentelni egy külön posztot.



A következő posztban az eddig elvégzett munkálatok következnek.

127 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


Post: Blog2_Post
bottom of page